A természetből fakad

Fűben, fában és nálam!

Fűben, fában és nálam!

Izomnövelők-mire kell odafigyelni

2008. február 04. - fuben-faban

"Az anabolikus szteroidokat  kerülni kell - hangsúlyozza Bakanek György. Bár kezdetben látványos eredményt hoznak az izomfejlődésben - épp ezért lehetnek vonzók a kezdő testépítőknek -, hosszabb távon teljesen tönkreteszik a szervezetet."

"Tévhitek és mellékhatások

A táplálékkiegészítők gyártói és forgalmazói arra a természetes vágyra építenek, hogy az emberek karcsúbbak, izmosabbak, szebbek, erősebbek szeretnének lenni, és minél kevesebb munkával. Szinte mindenki kipróbál élete folyamán valamilyen készítményt, fiatalító vagy fogyasztó terméket, hátha működik. Ám Téglássy György szerint számos tévhit él a táplálékkiegészítőkkel kapcsolatban.

Sokkal nagyobb hatást tulajdonítanak például a nagy dózisú vitaminkészítményeknek. Például nem veszik figyelembe, hogy csak addig növelhető általuk a teljesítmény, amíg a szervezet hiányt szenved valamelyik összetevőtől. A túladagolás pedig akár teljesítményromlást is okozhat - állítja Téglássy György.

A testépítők például párhuzamosan fogyasztanak fehérjeporokat, erőnövelő, hormontermelést befolyásoló készítményeket, esetleg zsírégetőt és multivitaminokat. Ha ezek mindegyike tartalmaz hozzáadott vitamint, könnyen előfordulhat, hogy a szükséges mennyiség öt-hatszorosa kerül be a szervezetbe.

Vesebaj, elhízás, impotencia

A mértéktelen fehérjefogyasztás is bajt okozhat, károsíhatja a vesét. Szerencsésebb esetben csak elhízik tőle az ember, hiszen a felesleges mennyiséget a szervezet ugyanúgy zsírrá alakítja, mint a szénhidrátot - figyelmeztet a szakember.

Téglássy doktornak a zsírégető, fogyasztószerekkel kapcsolatban is fenntartásai vannak. A felhasználók többsége ugyanis nem akar tenni semmit a testsúlycsökkenésért, mindent a csodaszernek kikiáltott készítményektől várnak. Márpedig Téglássy szerint mozgás és megfelelő étrend nélkül ez biztosan nem fog menni.

Az igazán nagy bajt azonban az illegális szerek alkalmazása okozza. Az anabolikus szteroidok látványosan fejlesztik ugyan az izmokat, viszont csökkenthetik a nemi vágyat, és akár impotenciát is okozhatnak. Ödéma, magas vérnyomás, májdaganat is szerepel a mellékhatások nem hivatalos listáján. Ha pedig fejlődésben lévő fiatal használ anabolikus szteroidot, akár meg is állhat a növekedésben."

"Tejsavóból, tojásból, szójából készülnek a feférjék. Legtöbbször por alakban kerülnek forgalomba, és sovány tejben feloldva, turmixként fogyasztandó. Ha valaki izmosabb szeretne lenni, testsúly-kilogrammonként 1-2 g fehérjét kell fogyasztania. Egyes fehérjekészítmények nagy mennyiségű szénhidrátot is tartalmaznak. Ezek nagy intenzitással edző testépítők számára készültek, átlagembernek nem ajánlottak."

"Természetesen előforduló aminosav, amely a glicin, arginin és metionin aminosavakból epül fel. Elsősorban az izomerőt fokozza, és emeli annak víztartalmát is, így az izmok nagyobbnak tűnnek. Másrészt a többlet víz az anyagcserének is kedvez, így gyorsabban lehet erősödni."

"Természetes tesztoszteron szint növelő a jobb izomzatépítéshez, a zsírszövetek gyorsabb leépítéséhez és a sportolás utáni gyorsabb regenerációhoz."

"Konjugált linolénsav. Segít a zsír lebontásában, így gyorsíthatja a fogyást, de csak sportolással együtt. A tehéntejben is megtalálható."

Az idézetek, a sportkorház két vezető sortorvosával készült riprtból valók.Dr.Téglássy György és Dr Bakanek György.

 Dr. Bakanek György Sportegészségügyi Szakmai Kollégium, illetve a MOB Orvosi Bizottságának meghívott tagja, életmód-szaktanácsadó orvosa.

Az ő tanácsait figyelembe véve, csak olyan szereket használjunk, amelyekről tudjuk, hogy minőség. Még akkor is, ha a minőségnek ára van. A minőségi termékek szavatolják számunkra, hogy használatuk nem károsítja a szervezetet, megjegyzem az alkalmazási szabályokat be is kell tartani.

Nagyon sok cég dobta a piacra a termékeit. Én is utána néztem jó néhány cégnek, kinek a terméke felelne meg. Végül egynél döntötem, amelyiknek az árfekvése jó, de ami számomra döntő volt, csak bio növényeket használ, csak a maximális minőségnek megfelelőt, a legjobb és legegészségesebb növényeket és gyümölcsöket, a világnak azon területeiről, ahol a föld tápanyagtartalma maximális. Olyan összetételben, hogy a szervezet 98%-ban hasznosítani tudja. Egy olyan cég, amelyik még arra is oda figyel, hogy a termékeit ftalát mentes flakonokban árulja, hogy abból se bomolhasson le méreganyag. Ami pedig véglegesen ennél a cégnél kötött engem az az, Dr.Bakanek György szavait idézve, az egyetlen olyan cég, amelyiknek kidolgozott programja van a szervezet külső-belső méregtelenítésére, a táplálásra, és az egészség fenntartására. Ez a cég pedig a Neways International. Ez a cég összeállított sportolóknak is egy olyan termékcsaládot, ahol a termékben nem szerepel többek között  génmanipulált szója. Ezeket a termékeket Csollány Szilveszter is fogyasztja.

Hogy milyen növények jók az izomnövelésre és az erőnlétre, azt azért nem sorolnám fel, mert egyrészt nem biztos a minőség, ahonnan be tudjuk szerezni. Ha sikerül is, nem fiztos, hogy olyan mennyiségben szerepel benne az összetevő, amilyenben nekünk kellene. Anyagilag pedig, szinte ugyan ott vagyunk.

Ezek a táplálék kiegészítők nem csak a sportembernek jók, hanem mindenkinek, aki csak egy kicsit is odafigyel az egészségi állapotára.

Hurai Ági

A bejegyzés trackback címe:

https://fubenfaban.blog.hu/api/trackback/id/tr46324250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása